epitaph
The wall on which the prophets wrote
Is cracking at the seams.
Upon the instruments of death
The sunlight brightly gleams.
When every man is torn apart
With nightmares and with dreams,
Will no one lay the laurel wreath
As silence drowns the screams.
Between the iron gates of fate,
The seeds of time were sown,
And watered by the deeds of those
Who know and who are known;
Knowledge is a deadly friend
When no one sets the rules.
The fate of all mankind I see
Is in the hands of fools.
Confusion will be my epitaph.
As I crawl a cracked and broken path
If we make it we can all sit back
and laugh.
But I fear tomorrow I’ll be crying,
Yes I fear tomorrow I’ll be crying.
A próféták ősi fala
Résein repedez
S a kínzókamra rácsán át
A nap fényt permetez.
Mindahányan szétszakítva,
Ábrándok és rémképek;
Babér égi ága helyén
Csendbe fojtott hörgések.
A sors vaskapui között
Megfogant az idő magja,
Öntözve tettétől annak
Ki tud s nevét tudni hagyja.
Végzetes társ: többet tudni
Ha nincs ki annak határt szab.
Az emberiség sorsa, hogy
Trónt és szobrot az őrült kap.
A káosz sírba taszít, érzem,
Ahogy e repedezett, kusza úton kúszva
Hirtelen feleszméltem.
Derűsen dőlhetsz majd hátra, havas csúcsra ha
Feljutottál egészen.
De holnap még sírni fogok,
Holnap még, félek, sírni fogok
Érzem.
forrás: világméhes
